Országgyűlés
Bővült a családtámogatási rendszer
Jövőre megemelik a szünidei étkeztetésre fordított összegeket és kibővítik a gyed extrát, 2017-től pedig már mini-, családi- és munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők.
2015.12.15 14:44MTIA vonatkozó jogszabályok módosításáról kedden döntött a parlament.
A szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási és más kapcsolódó törvények módosítását 189 igen szavazattal, 1 nem és 7 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
E szerint a bölcsődék mellett 2017. január 1-jétől mini-, családi- vagy munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők. Míg korábban a tízezer lakos feletti településeken volt kötelező a bölcsődei ellátás, a jogszabály-módosítás hatályba lépése után minden olyan településen gondoskodni kell erről, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él, vagy van legalább öt olyan gyerek, akinek a szülei igénylik az ellátást.
A Ház az önkormányzatok kötelező feladataként írta elő - 2016. január 1-jétől - a szünidei étkeztetést, az erre fordított forrást pedig megemelte, így a jövő évi költségvetésben 4,5 milliárd forintot irányoztak elő erre.
Kibővítették a gyed extrát, így január elsejétől már nem a gyermek egyéves, hanem hat hónapos korától igénybe vehető a támogatás. Emellett a jövő évtől egyszerre lehet igényelni a csecsemőgondozási díjat és a gyedet, tehát ezentúl nem kell külön-külön benyújtani az erre vonatkozó igényt.
A jogszabályban megteremtették annak lehetőségét, hogy a tehetősebb családok lemondjanak a családi pótlékról.
Kötelező önkormányzati feladatként család- és gyermekjóléti központok létrehozását határozták meg.
A módosítás tartalmazza a pedagógus életpálya kiterjesztését a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőkre és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozó örökbefogadási tanácsadókra. Ez a fejezet 2016. január elsejétől hatályos.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06