Közigazgatás
Kormányablakot adtak át Nagyhalászban
Átadták a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal nagyhalászi kormányablakát pénteken.
2015.12.11 23:30MTIAz avatáson Kozma Péter kormánymegbízott elmondta, "erős lobbi és kormányzati tekintély kellett" a Nyíregyháza közelében fekvő település kormányablakának megnyitásához.
Tájékoztatása szerint az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósuló Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program elindítása óta Szabolcs-Szatmár-Beregben ez a huszonegyedik megnyitott kormányablak, amivel a megye Budapest mögött a legtöbb ilyen hivatali intézményt tudhat magáénak.
A hamarosan átadandó záhonyi, illetve a tervek szerint jövőre elkészülő kemecsei kormányablakokkal számuk huszonháromra nő - tette hozzá.
Kozma Péter megemlítette, a közigazgatási szolgáltatás bővülését jól jelzi, hogy míg 2011-ben mindössze 36, addig idén már több mint négyszáz ügyet lehet intézni a kormányablakokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06