Fejlesztés
Nézze meg a Dunántúl legnagyobb kormányablakát!
A székesfehérvári, Koch László utcai integrált ügyfélszolgálatot európai uniós, állami és önkormányzati forrásból 232 millió forintból valósítottak meg.
2015.11.11 18:33MTI
Molnár Krisztián, a Fejér megyei közgyűlés elnöke, Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, Simon László megyei kormánymegbízott és Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot.

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy az emberek erős és határozott államot szeretnének, amely megvédi őket, mint legutóbb a migrációs válság közepette tette. Ugyanakkor elvárás még az állammal szemben, hogy ne látszódjon.
Mindez akkor valósul meg, ha a kórházban keveset kell várni, vagy a hivatalban nem kell hosszú ideig sorban állni, vagyis amikor nem látszik az állam, akkor jól végzi a dolgát - fogalmazott. Hozzátette: ennek jegyében születtek meg a kormányablakok, amelyek ezeket a célokat képesek megvalósítani.
L. Simon László emlékeztetett arra, hogy a 2010-es kormányváltás után elindított, Magyary Zoltán nevét viselő közigazgatási reformprogram nagy célokat tűzött ki a lehető leggyorsabb megvalósítással. Szerinte minderre azért volt szükség, mert 20 évvel a rendszerváltozás után a stabil alkotmányos rend ellenére a közigazgatási és önkormányzati rendszer megújításra szorult.
Az államtitkár hangsúlyozta: az államot közelebb kellett vinni az emberek mindennapjaihoz, ami a megyei kormányhivatalokkal, és az 1983-ben felszámolt járási rendszer visszaállításával sikerült.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szimbolikusnak nevezte a kormányablak létrejöttét, mert megmutatta, mekkora erő van abban, amikor a nagyváros és az állam, az önkormányzat és az állami hivatal összefog.
Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára szerint önmagában az új létesítmény nem sokat ér, akkor lesz hasznos a polgárok számára, ha a dolgozók megtöltik élettel és lelkiismeretesen igyekeznek megoldani a különböző problémákat.
Simon László kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője kiemelte, hogy 2011 óta több mint 283 ezer ügyfél 355 ezer ügyben fordult a kormányablakokhoz Fejérben.
Megjegyezte, hogy a székesfehérvári a tizedik kormányablak a megyében, egyben a legnagyobb a Dunántúlon 25 ügyfélszolgálati állomással, 3 fotófülkével és 43 kormánytisztviselővel.
Jelezte, a megyében még három helyen terveznek kormányablakot nyitni. Novemberben adják át a gárdonyi kormányablakot, míg Bicskén 2017-ig új járási hivatali épület épül, amiben szintén lesz integrált ügyfélszolgálat, továbbá a megújuló székesfehérvári vasútállomáson is kialakítanak egy kisebb kormányablakot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06