Jog, állam, jogállam
Felfüggesztették az állam által indított pert a Greenpeace és Kishantos ellen
A bírósági tárgyalást megelőzően civilszervezetek aktivistái és szimpatizánsai demonstráltak a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt az eljárás miatt és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ mellett.
2015.11.10 11:55MTI
Forrás: Youtube
Érdemi tárgyalás nélkül függesztette fel kedden az ügyben eljáró bíróság a magyar állam nevében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Greenpeace Magyarország ellen indított pert.
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a magyar állam azért indított kártérítési pert a két alperes ellen, hogy azok térítsék meg számára a haszonbérleti díjkiesést, ami abból adódott, hogy a két szervezet akadályozta az új földbérlők birtokba lépését. Ezzel pedig haszonbérleti díjtól esett el az NFA, miközben a birtokvédelem biztosítására magán őrzővédő szolgáltatást kellett igénybe venni.
A kártérítés együttes összegét az állam 14 millió forintban jelölte meg.
A bírósági tárgyalást megelőzően civilszervezetek aktivistái és szimpatizánsai - valamint néhány ellenzéki politikus is - demonstráltak a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt az eljárás miatt és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


