Mezőgazdák
Kishantos ügyében a Földművelésügyi Minisztérium a Kúriához fordul
Szerdán az első fokú ítélettel szögesen ellentétes másodfokú ítélet született, vagyis a kilenc új bérlő közül egy birtoktest vonatkozásában teljesen ellentétes tartalmú ítélet született első és másodfokon. A minisztérium szerint ez indokolja, hogy a végső döntést a Kúriától kérjék.
2015.06.17 19:26MTISzerdán a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, jogerősen érvénytelenné nyilvánította a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. keresetének. A kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék.
A szerdai másodfokú tárgyalást követően a részítélet ismertetésekor a bíró közölte: jogszabályba ütközik, ezért érvénytelen egy olyan szerződés, amelynél az egyik szerződő fél, a nyertes pályázó nem felelt meg a jogszabályban előírt pályázati feltételeknek, azaz nem indulhatott volna a pályázaton.
A szaktárca emlékeztetett arra, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. és az állam között 2007 óta számos per volt és van folyamatban. A 452 hektárnyi állami terület használatával, valamint a kft. és az állam közötti szerződésekkel kapcsolatos perek kivétel nélkül az állam számára kedvező ítélettel zárultak.
Felidézték: a kft. bérleti szerződése 2013-ban lejárt, a 452 hektár állami tulajdonú földet nyilvános haszonbérleti pályázaton hasznosította a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. Míg korábban egy kft. bérelte ezt a területet, a Földet a Gazdáknak Program eredményeként most kilenc új bérlő nyerte el a gazdálkodás lehetőségét.
Az FM szerint a Kishantosi Kft. részéről képtelenek voltak elfogadni azt a tényt, hogy nem ők, hanem hét helyben lakó családi gazda, egy helyi agrárvállalkozás és egy szakiskola nyerte el az állami földek bérleti jogát.
A Kft. jogellenes magatartása okán indult birtokperek mindegyike az állam számára kedvező ítélettel zárult - közölte a minisztérium.
Emlékeztettek arra is, hogy a legkisebb birtoktest bérleti jogát elnyerő Mező Vidéke Bt. haszonbérleti szerződését a kft. megtámadta. A 27 hektárt elnyerő családi vállalkozás szerződésének érvényességét vitató elsőfokú bírósági eljárás mind a bt., mind az állam számára kedvező ítélettel zárult.
Szerdán azonban az első fokú ítélettel szögesen ellentétes másodfokú ítélet született, vagyis a kilenc új bérlő közül egy birtoktest vonatkozásában teljesen ellentétes tartalmú ítélet született első és másodfokon. A minisztérium szerint ez indokolja, hogy a végső döntést a Kúriától kérjék.
Egyben a közlemény leszögezi: sem a Fővárosi Törvényszék szerdai ítélete, sem egy esetleges kúrai ítélet nem érinti a Kishantosi Kft. 2013-ban lejárt földhasználati szerződését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


