Pályázat
Kishantos - Részlegesen pert nyert a vidékfejlesztési központ másodfokon
A pert a központ indította a magyar állam, a Mezővidék Bt. és Nemzeti Földalapkezelő (NFA) ellen.
2015.06.17 14:18MTIA másodfokon eljáró fővárosi törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, jogerősen érvénytelenné nyilvánította a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. keresetének. A Kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék.
A pert a központ indította a magyar állam, a Mezővidék Bt. és Nemzeti Földalapkezelő (NFA) ellen, kereseteiben az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek.
A szerdai másodfokú tárgyalást követően a részítélet ismertetésekor a bíró közölte: jogszabályba ütközik, ezért érvénytelen egy olyan szerződés, amelynél az egyik szerződő fél, a nyertes pályázó nem felelt meg a jogszabályban előírt pályázati feltételeknek, azaz nem indulhatott volna a pályázaton.
A fővárosi törvényszék megállapította: a másodrendű alperes, a Mezővidék Bt. nem felelt meg a kormányrendeletnek, amely előírja, kik pályázhatnak a haszonbérleti jogra. A jogszabály szerint a benyújtást megelőző adóévben a pályázó bevétele több mint felének mezőgazdasági tevékenységből kell származnia, ha nem rendelkezik lezárt adóévvel akkor - egyebek mellett - főtevékenységének kell mezőgazdaságinak lennie. Mindennek a másodrendű alperes nem felelt meg - közölte a bíró.
Az eljáró bíró megjegyezte: ha egy magáncég által kiírt pályázatról volna szó, akkor is "nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközne", hogy egy olyan pályázó nyer, amely nem is indulhatott volna.
A törvényszék egyúttal hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a felperes további kereseteinél. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet nem merítette ki a kereseti kérelmeket, egy esetben pedig a bíróság túlterjeszkedett, mert elbírált egy olyan kérelmet, amit a felperes már nem tartott fenn.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


