Illegális bevándorlás
Rogán: egy szegednyi ember betelepítését jelentheti Magyarországra a kvóta
A miniszterelnök kabinetfőnöke szerint a kvóta kötelező betelepítést jelent, azt a magyar kormány jogtalannak tartja, és szeretne az Európai Bírósághoz fordulni emiatt.
2015.11.02 15:57MTIA miniszter Kósa Lajos (Fidesz) napirend előtti felszólalására válaszolt, aki szerint a hétvégén kiderült, hogy Soros György amerikai milliárdos áll "a betelepítési kvóta" mögött.
Rogán Antal azt mondta, a kvóta azt jelenti, hogy az Európai Unió kötelezően be akar telepíteni a nemzetállamokba bevándorlókat, függetlenül attól, hogy arról mit gondolnak a nemzeti parlamentek, kormányok vagy az emberek.
A kötelező betelepítési kvótát - folytatta - egy képlet alapján határozzák meg. Rogán Antal egy lapon felmutatta "a Juncker-képletet".
Mint mondta, Soros Györgyhöz hasonlóan Németország is egymillió bevándorlóra számít idén, és ha "a Juncker-képletből" indul ki, akkor annak alapján Magyarországnak évente 13 200 embert kellene letelepíteni. Ha 1,2 millió emberrel számolnak, akkor évente több mint 15 ezer ember betelepítését jelentené - tette hozzá.
Rogán Antal emlékeztetett arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézete szerint öt éven keresztül folytatódik a bevándorlás. A miniszter szerint családegyesítések is lesznek, és akkor a képlet alapján a betelepítési kvóta "egy szegednyi ember betelepítését jelenti Magyarországra öt esztendő leforgása alatt".
Közölte, a kvótarendszer értelme is megkérdőjelezhető, az nem oldja meg, hanem súlyosbítja a válságot, és nem ad választ az elhelyezési kérdésekre. A magyar kormány a kötelező kvótát nem tartja elfogadhatónak - hangsúlyozta.
Rámutatott, hogy akár a schengeni rendszer is veszélybe kerülhet, mert egyes európai országok visszaállítják a határaikat.
Jelezte, a magyar kormány jogtalannak tartja a kötelező kvótarendszert, mert az európai vezetőknek nem volt hatásköre ebben kötelező döntést hozni, ezért más európai kormányokhoz hasonlóan a magyar is szeretne az Európai Bírósághoz fordulni. Ehhez szükség lesz az Országgyűlés és az emberek támogatására is - jelezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


