Illegális bevándorlás
Tuzson: állandósuló kvóta esetén százezrek érkezhetnének
Akár százezrek is érkezhetnének Magyarországra, ha bevezetnék a folyamatosan érkező migránsok EU-országok közötti szétosztásának állandósuló befogadási kvótáját.
2015.10.30 21:30MTI"Mi ezt nem akarjuk, hiába akarják egyesek felgyorsítani ezt a folyamatot, ezért minden nemzetközi, minden uniós fórumon tiltakozunk ez ellen, akár bírósági úton is" - jelentette ki az M1 aktuális csatornán péntek este Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára.
Hangsúlyozta: uniós csatlakozásakor Magyarország nem tett olyan vállalást, amellyel "hozzájárulna ahhoz, hogy befogadjon nagy számban embereket, és hozzájáruljon ahhoz, hogy Magyarország esetleg emiatt megváltozzon".
A befogadást szuverenitási kérdésnek nevezve kiemelte: Magyarország nem szól bele más államok döntésébe, és ugyanezt várja el.
A menekülteket be nem fogadó országok uniós forrásainak esetleges kurtításával kapcsolatos kérdésre azt mondta: ezek az összegek járnak, "azért, mert Magyarország annak idején megnyitotta a piacait, és ezért a felzárkózását támogatják".
Ezt a pénzt semmilyen más feltételhez nem lehet kötni, különösen egy olyan feltételhez, amelyre semmilyen uniós szabály nem kötelezi Magyarországot - hangsúlyozta Tuzson Bence.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


