Környezetkárosítás
Együtt: kezdjék meg az Illatos úti vegyiműveknél a kárfelmérést és kármentesítést!
A Greenpeace szerdán ismertetett házipormérési adatai bizonyították, hogy az Illatos úti vegyiművek szennyezettsége a levegőből is kimutatható.
2015.10.24 14:40MTIAz Együtt - a Korszakváltók Pártja azt követeli a hatóságoktól, hogy azonnal kezdjék meg a mindenre kiterjedő kárfelmérést és kármentesítést az Illatos úti vegyiművek területén.
A párt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, a Greenpeace szerdán ismertetett házipormérési adatai bizonyították, hogy az Illatos úti vegyiművek szennyezettsége a levegőből is kimutatható, így a környéken lakókat közvetlenül is érinti, potenciális veszélyforrást jelent az egészségükre.
Felidézték, hogy, a környezetvédelmi hatóság és a IX. kerület többszöri kérés ellenére sem végzett releváns légszennyezettségi méréseket, mert pár napon keresztül már mértek a József Attila lakótelepen és a vegyiművek telephelyén, ahol minden eredmény kiváló lett, semmi sem haladta meg a határértéket.
Az Együtt szerint viszont egyetlen olyan egészségkárosító anyag jelenlétét sem vizsgálták a levegőben, amelyek a telephelyen tárolt több ezer méreghordóban voltak, illetve a talajban több tízezerszeres koncentrációban vannak jelen. Most azonban bebizonyosodott: a DDT és bomlástermékei jelen vannak a telephely környéki lakásokban és házakban - hangsúlyozzák a közleményben.
A párt szerint Tarnai Richárd kormánymegbízott és Bácskai János IX. kerületi polgármester "elmismásolja, megtéveszti, becsapja" a telep közelében élőket azzal, hogy nincsenek veszélyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


