Együtt
Illatos út: fel kell mérni a szennyezés hatásait
Az Együtt szerint a Ferencvárost, Kispestet és Pesterzsébetet is érintő felmérés során kell tisztázniuk, hogy milyen károkat okozott a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről kijutott a szennyezés.
2015.09.14 13:59MTIAz Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a hatóságoknak teljes, a Ferencvárost, Kispestet és Pesterzsébetet is érintő felmérés során kell tisztázniuk, hogy milyen károkat okozott a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről kijutott a szennyezés - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt kilencedik kerületi önkormányzati képviselője.
Baranyi Krisztina közölte: fel kell mérni, hogy milyen szennyező anyagokról van szó, azok milyen mennyiségben találhatóak meg a lakott területeken, majd azonnal meg kell kezdeni a kármentesítést.
A IX. kerületben már végeztek ilyen méréseket, de ezek eredményét "a polgármester úr titkolni szeretné" - mondta a politikus, aki önkormányzati képviselőként beletekinthetett a szakértői anyagba, és közölte, az több esetben is magas határérték-túllépéseket mutat.
Kiemelte, hogy a kispesti önkormányzat is elvégeztetett egy felmérést az ügyben, amelynek során a Wekerle-telep kútjaiból vetettek mintát, majd közleményben kérték a lakosságot, hogy ne locsoljanak a felszín alatti vizekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


