Fidesz
Az internetes zaklatás bárkit érinthet: kisgyereket, miniszterelnököt egyaránt
Az internetes zaklatás elleni fellépés lehetőségeiről szóló szabályozási koncepció előterjesztésére kérte a kormányzatot - november 30-i határidővel - a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága szerdán.
2015.10.21 16:29MTIKósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, a testület elnöke a bizottsági ülés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: az internetes zaklatás sajnos általános jelenség, amelynek elkövetői és áldozatai is döntő többségben fiatal- vagy kiskorúak.
Hozzátette, a legkevésbé sem azt szeretnék, hogy kizárólag büntetőeszközöket vegyenek figyelembe, sokkal inkább olyan intézkedéseket, amelyek arra nevelik a gyermekeket, hogy a zaklatás helytelen.
Ugyanakkor "az internetes zaklatás nemcsak gyermekkorúakat érint, hanem az egészen kiskorúaktól a miniszterelnökig bezárólag szoktak elképesztő esetek előfordulni" - mondta Kósa Lajos, megjegyezve, hogy legutóbb épp "egy a Demokratikus Koalícióhoz (DK) köthető Facebook-csoport szólított fel a miniszterelnök meggyilkolására, ami egészen megdöbbentő és felháborító". A Fidesz frakcióvezetője felszólította a DK-t, hogy határolódjon el ettől a Facebook-csoporttól, az abban részt vevő DK-tagokat pedig zárják ki a pártból.
A kormánypárti politikust megkérdezték a záhonyi vesztegetési ügyről, amelyről úgy fogalmazott: "a magyar rendőrség munkája a korrupció tekintetében nagyon jelentősen javult", ez azonban nem jelenti azt, hogy a rendőrségi korrupció teljesen megszüntethető lenne, mert "amíg szabályok vannak és ember van, addig biztosan lesznek szabályokat elkerülők is".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


