DK
Levél Zuckerbergéknek: fenyegető csoportok ne jelenhessenek meg a Facebookon!
A Demokratikus Koalíció (DK) újra levélben fordul a Facebook üzemeltetőihez azt kérve, hogy fenyegető tartalmú csoportok ne jelenhessenek meg a közösségi oldalon, és akadályozzák meg a DK nevének jogtalan használatát.
2015.10.21 15:09MTIAz Átlásztó blog hétfőn arról írt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kivégzésére buzdít a webcímében a Demokratikus Koalíció Nyíregyháza nevet tartalmazó Facebook-csoport. A DK közölte, semmiféle kapcsolatban nem állnak ezzel a Facebook-csoporttal és helyreigazítást kérnek.
Vadai Ágnes elmondta, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság keddi ülésének témája az interneten terjedő életveszélyes fenyegetések elleni fellépés jogi háttere. Örült annak, hogy a testület elnökének, a fideszes Kósa Lajosnak "van vér a pucájában", mert a jobboldalon "a legnagyobb gyűlöltkeltő Orbán Viktor", aki a Wikileaks iratai szerint 2007-ben nagykövetek előtt azt mondta: megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed - fogalmazott Vadai Ágnes.
Az ellenzéki politikus közölte, az elmúlt években Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke több halálos fenyegetést is kapott. Ezek közül néhányat a sajtótájékoztatón idézett is, ismertetve, hogy kedden egy internetes portálon pedig róla jelent meg egy bejegyzés, hogy "lője már le valaki, a Fletóval együtt".
A DK elítéli az erőszak minden formáját, az interneten érkezőket is - szögezte le Vadai Ágnes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


