Országgyűlés
Meghosszabbíthatják az adósságrendezési eljárás kezdeményezésének határidejét
A póthatáridő engedélyezése lehetővé teszi, hogy azok is kezdeményezhessenek adósságrendezési eljárást, akik a most hatályos törvényi rendelkezések szerinti határidőket már túllépték.
2015.10.13 23:30MTIA magáncsődtörvény módosítását javasolta Trócsányi László igazságügyi miniszter, hogy egyszeri póthatáridőt biztosítson az első ütemben kezdeményezhető adósságrendezési eljárások megindítására. A parlamentnek kedden benyújtott előterjesztés szerint az új határidő 2016. március 1.
A póthatáridő engedélyezése lehetővé teszi, hogy azok is kezdeményezhessenek adósságrendezési eljárást, akik a most hatályos törvényi rendelkezések szerinti határidőket már túllépték - indokolta javaslatát a tárcavezető.
A póthatáridő nem érinti a magáncsődtörvény átmeneti rendelkezéseiben a végrehajtások és végrehajtáson kívüli értékesítések folytatására vonatkozó törvényi határidőket.
A törvénymódosítási javaslat ezen túlmenően több részletszabályon is változtatna. Így például kimondanák, hogy az adós lakóingatlanára vonatkozó jelzálog- vagy pénzügyi lízingszerződések esetében a hitelezők követelésének törvényben előírt minimális megtérülését csak a futamidő végéig kell biztosítani, ennek figyelembe vételével kell az adósságtörlesztési tervet elkészíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


