72 milliós hiány
Esztergom elkerülte az újabb adósságrendezést
Az építtető elmondta, a döntés ismeretében az adósságrendezési eljárásra irányuló kérelmét visszavonja.
2014.05.29 21:54MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Photokanok
Esztergom képviselő-testülete csütörtöki ülésen megszavazta, hogy kifizeti azt a hiányzó 72 millió forintot, amelynek elmaradása miatt a mélygarázs építtetője fenntartotta az önkormányzat ellen indított adósságrendezési kérelmét. Az építtető, Gimesi Sándor az MTI-nek elmondta, a döntés ismeretében az adósságrendezési eljárásra irányuló kérelmét visszavonja.
Tétényi Éva polgármester (független) azt mondta a képviselő-testületnek; "ha biztosra akarnak menni, akkor azt javaslom, hogy fizessük ki a végzésben szereplő 72 millió forintot, de a kamatok összegét senki nem tudja megmondani". Az ülésen közel kétórás vita után fogadták el, hogy kifizetik az adósságrendezés elkerülésére szolgáló összeget, valamint annak késedelmi kamatait.
A kamatról később határoznak, mert azt a bírósági végzés nem jelölte meg, az önkormányzat és az építtető pedig eltérő módon számította ki az összeget. Gimesi Sándor kérelmére nem jogerősen azért indított új adósságrendezési eljárást az önkormányzat ellen a Tatabányai Törvényszék, mert nem kapta meg az előző adósságrendezésből számára jogerősen megítélt 286 millió forintot. A legutóbbi ülésen a képviselők úgy határoztak, hogy a neki járó pénzből csak 214 millió forintot fizetnek ki.
A különbözetet és a további közel 250 milliós részletet visszatartják, mert a mélygarázs nem használható, és a város még Meggyes Tamás polgármestersége idején szavatossági pert indított az építtető ellen, 364 millió forintos követeléssel. Steindl Balázs, a testület Fidesz-KDNP frakciójának vezetője az MTI-nek akkor elmondta, az újabb adósságrendezési eljárás azzal fenyegeti a költségvetést, hogy az előző eljárást lezáró egyezség felrúgása miatt, a fennálló hitelezői igények 2010 novemberétől számított teljes kamata új követelésként aktivizálódik és ez 297 millió forintos, felesleges kiadást jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


