Kémkedés
Kovács Béla reméli, hogy tisztességes eljárásban lesz része
Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő közölte, örül annak, hogy lassan vége lesz az ügyének, és reméli, hogy tisztességes eljárásban lesz része, miután az Európai Parlament (EP) Jogi Bizottsága hétfőn mentelmi jogának felfüggesztését javasolta.
2015.10.12 20:29MTIKovács a bizottság döntésével kapcsolatban az MTI-nek telefonon azt mondta, "meglátjuk, hogy dönt a plénum", arra utalva, hogy mentelmi jogának felfüggesztését illetően a végső szót az EP plenáris ülése fogja kimondani, várhatóan október 14-én.
A jobbikos EP-képviselő úgy fogalmazott: azt szeretné, hogy ügyének minél hamarabb vége legyen. Együttműködik a magyar hatóságokkal, és reméli, hogy tisztességes lesz az ügyében folyó eljárás és bírósági döntés - mondta.
Az EP Jogi Bizottsága hétfőn zárt ülésen, hónapokon keresztül folyó vizsgálat után hozta meg többségi döntését a Kovács Béla ügyében készült jelentésről, amely a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlamenti plénumnak.
Tavaly május 15-én vált ismertté, hogy Polt Péter legfőbb ügyész három nappal korábban diplomáciai úton Martin Schulz európai parlamenti elnökhöz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a Jobbik EP-képviselőjének a mentelmi jogát. Az indok a sajtóban eddig megjelent értesülések szerint az európai közösség intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja volt; a politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) 2014 április elején tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatban tagadta a kémkedés vádját.
A Jobbik üdvözli Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését
A Jobbik szerint az Európai Parlament (EP) jogi bizottságának már régen javasolnia kellett volna, hogy függesszék fel Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogát - közölte a párt parlamenti frakciója hétfőn az MTI-vel.
A Jobbik az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az Európai Parlament jogi bizottsága hétfőn elfogadta a Kovács Béla jobbikos EP-képviselő ügyében született jelentést, amely a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlamenti plénumnak.
A Jobbik parlamenti frakciója közleményében kiemelte: Kovács Béla többször jelezte a bizottságnak és a közvéleménynek, hogy nem kíván élni mentelmi jogával, és annak felfüggesztését maga kéri. Hozzátették: pártjuk az eljárás minden szakaszában "teljes nyilvánosságot és átláthatóságot követelt az ügyben", amit "a fideszes többség a mai napig akadályoz".
Azt írták: még mindig nem ismerik a vélt bizonyítékokat, csak a sajtóba kiszivárgott, "többször módosított vádakat".
Másfél év után született meg a bizottsági döntés - fűzték hozzá -, és bíznak benne, hogy az Európai Parlament gyorsabban dönt, minél hamarabb kiderül az igazság, Kovács Béla pedig "végre tisztázni tudja magát a független magyar bíróság előtt".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06