Ügy
Kovács Béla volt napirenden az Európai Parlament jogi bizottságának ülésén
Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi joga felfüggesztésének a kérdése volt napirenden az EP jogi bizottságának hétfőn Brüsszelben, zárt ajtók mögött tartott ülésén, de határozatot nem hozott a testület.
2015.09.14 22:17MTISzájer József fideszes EP-képviselő, a jogi bizottság tagja az ülés után az MTI-nek elmondta: ismertették azt a bizottsági állásfoglalásra irányuló indítványt, amely Kovács Béla mentelmi jogának a felfüggesztését javasolja, és amelyről a tervek szerint a bizottság következő ülésén, előreláthatólag október 12-én szavaznak majd.
Az sem jelent majd azonban végleges döntést a parlament részéről: a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet az EP jogi bizottsága bírálja el, majd állásfoglalásában csak javaslatot tesz a parlamentnek arra, hogy eleget tegyenek-e a felfüggesztési kérelemnek. A felfüggesztés kérdésében az EP plenáris ülése dönt majd.
Tavaly május 15-én vált ismertté, hogy Polt Péter legfőbb ügyész három nappal korábban diplomáciai úton az EP-elnöki teendőket ellátó Martin Schulzhoz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a Jobbik EP-képviselőjének a mentelmi jogát. Az indok a sajtóban eddig megjelent értesülések szerint az európai közösség intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja volt, és a politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) 2014 április elején tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatban tagadta a kémkedés vádját.
Az ügy megítéléséhez a jogi bizottság az elmúlt hónapokban további adatokat és tájékoztatást kért a magyar hatóságoktól, és meghallgatta Kovács Bélát is.
Szájer József - aki az EP néppárti frakciójának az alelnöke - hangsúlyozta: most az egyetlen új elem az, hogy immár van konkrét, szövegszerű állásfoglalási indítvány, amely a mentelmi jog felfüggesztésére irányul.
Morvai Krisztina - aki a Jobbik EP-képviselője, de a jogi bizottságnak nem tagja, így szavazati joga nincs, ám EP-képviselői minőségében részt vehetett az ülésen - az MTI-nek nyilatkozva jogszerűtlennek nevezte mind a gyanúsításhoz vezető eljárást, mind a vád tartalmát. Elfogadhatatlannak mondta, hogy egy EP-képviselő ellen hosszan tartó titkos megfigyelést kezdjenek, amikor a gyanúsítás tárgyát képező tényállás - az uniós intézmények elleni kémkedés - még nem is számított nevesített bűncselekménynek. Másfelől nevetségesnek tartotta azt, hogy kémkedésnek minősítsék, ha valaki rendszeresen találkozik külföldi diplomatákkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06