Jog
Kártérítést ítéltek meg több egykori Magyar Gárda-tagnak
Csaknem tízmillió forint kártérítést ítélt meg a Fővárosi Törvényszék első fokon tizenhárom egykori Magyar Gárda-tagnak a 2009. július 4-ei demonstráció résztvevői közül kedden.
2015.09.29 17:33MTIA Fővárosi Ítélőtábla 2009. július 2-án döntött arról jogerősen, hogy megszünteti a Magyar Gárdát, az egyesületet és a mozgalmat egyaránt. Ez ellen tiltakozva gyűltek össze július 4-én a Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai a fővárosi Erzsébet téren.
A rendőrség megtiltotta a Magyar Gárdát feloszlató jogerős ítélet ellen, valamint a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György melletti demonstrációt. Az Erzsébet téren összegyűlteket a rohamrendőrök körbevették és távozásra szólították fel. Miután ennek a demonstrálók nem tettek eleget, a rendőrök könnygázzal oszlatták a tömeget, 216 embert pedig előállítottak, köztük Vona Gábort, a Jobbik elnökét is.
Gaudi-Nagy Tamás akkori jobbikos országgyűlési képviselő 2010. október 4-én ismertette a Parlamentben újságírókkal a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét, amely szerint a rendőrség jogellenesen oszlatta fel 2009. július 4-én a gárdisták Erzsébet téri rendezvényét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06