Munka képtelen az éberkómában lévő képviselő
Toller László nyugdíjazását kérte felesége
A két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László rokkantsági nyugdíjba helyezését kezdeményezte a szocialista politikus felesége a közelmúltban - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
2008.10.15 08:50MTIToller Tünde elmondta: továbbra is bízik férje felépülésében, de Pécs volt polgármestere állapota változatlan, s rokkantsági nyugdíjba helyezésére a jogszabályok lehetőséget biztosítanak.
Az országgyűlési képviselő azt követően, hogy év elején nem adta le vagyonnyilatkozatát, már nem kapja parlamenti fizetését, a baleseti táppénz időtartama pedig idén júniusban lejárt. Toller Tünde, férje bíróságra került gondnokság alá helyezési ügyével kapcsolatban közölte: senki sem kereste meg az MSZP részéről azzal, hogy szándékosan lassítsa a tárgyalás menetét, vagy abba bármilyen más módon, célzottan beavatkozzon.
Ha Toller Lászlót cselekvőképtelennek nyilvánítják, elveszti parlamenti mandátumát, és új választást kell kiírni országgyűlési választókörzetében. Sokan úgy vélik, hogy a szocialistáknak nem érdekük egy esetleges időközi voksolás. A kiírásra amúgy is csak akkor kerülhet sor, ha az ügyben 2009 szeptemberére jogerős ítélet születik, mert a voksolást 2010-ben, az általános választások évében már nem lehet megtartani - olvasható a baranyai napilapban.
Kapcsolódó írások:
- Toller László parlamenti széke a ciklus végéig üresen marad
- Felesége idén nem írja alá Toller László vagyonnyilatkozatát
- Másfél év fogházat kapott Toller balesetének okozója
- Toller László táppénzt és fizetést is kap?
- Feljelentés Toller tiszteletdíjának ügyében
- Jelentkezett a Tollert feljelentő állampolgár
- Kezdeményezték Toller László cselekvőképtelenné nyilvánítását
- Családja bízik Toller felépülésében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06