Illegális bevándorlás
Az UNHCR folyamatosan segíti a Röszkére érkezőket
Hetek óta dolgoznak a határon, segítik az érkezőket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) munkatársai.
2015.09.06 18:14MTIA szervezet magyarországi szóvivője, Simon Ernő a rendőrség röszkei gyűjtőpontján elmondta, elsősorban azokra a menekültekre igyekeznek odafigyelni, akiknek különleges szükségletei vannak, például sürgős orvosi ellátásra szorulnak. A terepen dolgozó munkatársak emellett információval látják el a rendkívüli magyarországi helyzetről a szervezet brüsszeli és genfi központját is.
Magyarország aláírója az ENSZ menekültügyi egyezményének és az Európai Unió tagja, így feladata gondoskodni a menekültekről, míg például Jordániában, Törökországban vagy Libanonban maga az UNHCR működtet menekülttáborokat - mondta Simon Ernő.
A szervezet abban igyekszik közreműködni, hogy a magyarországi eljárás minél inkább zökkenőmentes legyen, megfeleljen a hazai érdekeknek, és tiszteletben tartsa a menekültek emberi méltóságát - fűzte hozzá.
A szóvivő hangsúlyozta, a határok őrizete minden ország joga és kötelessége, de ez nem jelentheti azt, hogy bármilyen akadályt állítanak azok elé, akik menedékkérelmet kívánnak benyújtani. A menekültjog olyan alapvető emberi jog, amelyet az Alaptörvény is rögzít. Garantálni kell azok biztonságát, akik saját országukból, ahol háború dúl, az életveszély elől menekülnek - tette hozzá.
A szakember kifejtette, minden egyes kérelmet egyedileg kell elbírálni, bár ez a jelenlegi számok mellett hatalmas feladatot jelent, de - mint mondta: - "saját érdekünkben nincs más megoldás".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


