Illegális bevándorlás
Röszke: elfogták az összes kiszökött migránst
Mintegy háromszázan kitörtek a röszkei gyűjtőpontból, mert túl lassúnak ítélték kérelmük elbírálását, de a rendőrök mostanra begyűjtötték mindannyiukat.
2015.09.04 14:51MTIA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján közölte: hozzávetőleg 300 illegális bevándorló két hullámban áttörte a röszkei migrációs gyűjtőpont kerítését, és elfutott az M5-ös autópálya irányába. A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket az elfogásuk érdekében - tették hozzá.
Az M1 aktuális csatorna információi szerint a táborból kitörők szószólója azt mondta: kétórás határidőt adnak arra, hogy elbírálják menekültügyi kérelmüket. Ha annak elmúltával sem gyorsul fel az ügyintézés, arra fogják biztatni táborban maradt társaikat, hogy ők is törjenek ki a táborból - tették hozzá.
A MTI helyszínen tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy kívülről több tucat rendőr veszi körül az úgynevezett hangárt, belülről pedig a kerítés mellett migránsok csoportjai állnak, nők és gyerekek is vannak közöttük. Időnként a freedom (szabadság) szót kiabálják. Megfigyelhető, hogy vannak közöttük hangadók, akik irányítják a többieket.
A rendőrök elküldték a média képviselőit a hangár közeléből, arra hívva fel a figyelmüket, hogy a jelenlétük veszélyt jelent a rendőrökre. A rendőrök arra utaltak ezzel, hogy tapasztalataik szerint a migránsok igyekeznek kihasználni a sajtó közelségét, hogy felhívják a figyelmet a helyzetükre.
A rendőrség időközben az összes migránst elfogta, akik kitörtek a gyűjtőpontról. A rendőrök amellett, hogy védik a kerítést, időnként kiemelnek a kerítés mellett álló tömegből elsősorban időseket, nőket, gyermekeket, és busszal elszállítják őket más regisztrációs pontokba.
Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy a rendőrök körbezárták a gyűjtőpont területét, így az autópályára senki sem juthat fel migránsok közül, elhárult a balesetveszély, így újra lehet használni az M5-ös autópályát, amelyet a kitörés után átmenetileg lezártak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


