Határzár
A határzár átvágása miatt előállított a rendőrség egy DK-s politikust
Előállította a rendőrség Kakuk Györgyöt, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagját, mert kedden a határzár röszkei szakaszán tartott sajtótájékoztatója végén egy helyen elvágta a gyorstelepítésű drótakadályt.
2015.09.01 13:02MTIA rendőrök tájékoztatása szerint a politikus tulajdon elleni szabálysértést követett el. Ezt Kakuk György elismerte.
A DK-s politikus Milica Mancsics Sztojkovics belgrádi újságíró, műfordítóval közösen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a magyar-szerb határon felállított kerítésnek praktikus haszna nincsen, ezt mutatja, hogy nem csökken az érkezők száma, viszont ellentmond azoknak az eszméknek, melyekért az Európai Unió létrejött. A határzár nem akadályozza a menekültek érkezését, de felhajtja az embercsempészek árait, ezzel a szervezett bűnözést gazdagítja - tette hozzá.
Kakuk György szerint a menekültkérdés megoldásához a probléma forrását kezelő európai összefogásra lenne szükség, újra élhetővé kell tenni a mediterrán térség azokat országait, melyeket kénytelenek az emberek elhagyni.
A politikus szerint a kerítés Magyarország szégyene, amely nem tudja mikor, de el fog tűnni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06