Illegális bevándorlás
Szijjártó Péter padlót fogott a magyar határzár francia bírálata miatt
Bírálta a francia külügyminiszter nyilatkozatát a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
2015.08.30 22:03MTIMegdöbbentőnek és egyben elképesztőnek minősítette Laurent Fabius francia külügyminiszternek a magyar határzárat bíráló nyilatkozatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és jelezte, hogy hétfőre bekéretik az ideiglenes francia ügyvivőt a külügyminisztériumba.
Az MTI-nek vasárnap adott nyilatkozatában Szijjártó Péter rámutatott: úgy tűnik, Európában egyesek még mindig nem képesek megérteni azt, hogy Magyarországra milyen elképesztő és drámai nyomás hárul bevándorlási szempontból a Nyugat-Balkánon keresztül.
Az év végére drámai helyzet alakulhatna ki Magyarországon, ha a kormány most nem tesz valami érdemit, mivel az éves statisztikák azt mutatják, hogy október után még ugyanannyi menekült szokott érkezni az országba, mint addig - mutatott rá a miniszter.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy álláspontja szerint az a jó európai, aki az európai szabályokat betartja. A legfontosabbak közé tartoznak a schengeni szabályok, amelyek világosan rögzítik minden uniós tagállamnak azt a kötelezettségét, hogy meg kell védeni a saját és az Európai Unió külső határait. Magyarország ezt teszi és ezzel megfelel uniós kötelezettségeinek - szögezte le.
Az a politika, vagy stratégianélküliség, amely jelenleg egyelőre a bevándorlással kapcsolatos uniós politikát övezi, drámai hatással lehet a kontinensre - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy "egymás megdöbbentő és alaptalan minősítése helyett inkább arra kellene koncentrálni, hogy Európa szempontjából közös megoldást kínáljunk". A közös megoldást abban kellene keresni, hogy miként állítható meg az a bevándorlási nyomás, amely Európára, és azon belül Magyarországra nehezedik - hangoztatta.
A francia külügyminiszter az Europe 1 kereskedelmi rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde című napilapnak adott közös interjúban "botrányosnak" nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, s Magyarországot külön bírálta a határzár miatt. Laurent Fabius saját szavai szerint "nagyon szigorúan" ítéli meg Magyarország fellépését, amely szerinte "nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket", amikor határzárat épít. "Olyan drótkerítés felhúzása, amelyet még állatoknak sem csinálnak, nem az értékek tiszteletben tartása" - fogalmazott. Szerinte "természetesen" fel kell számolni a falat, és az Európai Uniónak "komoly és szigorú" tárgyalásokat kell az ügyben folytatnia az ország vezetőivel.
Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar diplomácia nem hagyhatja szó nélkül ezt a nyilatkozatot, ezért hétfőre bekéretik az ideiglenes francia ügyvivőt a külügyminisztériumba és hivatalosan tájékoztatják a magyar kormány álláspontjáról. Szijjártó Péter arra készül, hogy személyesen is beszél francia kollégájával az ügyről az uniós külügyminiszterek jövő hét végi luxembourgi tanácskozásán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06