Nyert a független jelölt
Király Kálmán lett Balatonszabadi új polgármestere
A független Király Kálmánt választották polgármesternek vasárnap a Somogy megyei Balatonszabadiban, ahol egyúttal képviselőket is választottak, miután májusban a hat tagú képviselő-testület feloszlatta magát, mert nem tudott együttműködni a tavaly októberben megválasztott Tóthné Balogh Mária (független) polgármesterrel.
2015.08.31 06:58MTIBaumann Anita, a jegyzői teendőket az új testület alakuló üléséig ellátó ádándi hivatalvezető a szavazatok összeszámolását követően az MTI-nek elmondta: Király Kálmán 318 szavazattal nyerte el polgármesteri posztot, és a tisztségét főállásban látja el.
Tájékoztatása szerint a csaknem háromezer lakosú somogyi településen a 2427 szavazásra jogosult állampolgár közül 995-en adták le voksukat a nyolc függetlenként indult polgármester-jelöltre, köztük az októberben megválasztott eddigi faluvezetőre, aki ezúttal 51voksot kapott, s ezzel a negyedik lett.
A hat képviselői helyre tizenhatan pályáztak, mindannyian függetlenként. Az új képviselő-testület tagja lett Papp Károly, Papp Krisztián, Szabóné Szóládi Tünde - ők a korábbi testületnek is tagjai voltak -, valamint Varga Katalin, Vincze Péter Imre és Nagy Antal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


