A megyei kormányhivatal előtt
Elmaradt bérükért tüntettek ESZOSZ-alkalmazottak Debrecenben
Debrecenben tüntettek az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) alkalmazottai szerda délután a megyei kormányhivatal előtt, elmaradt bérüket követelték.
2015.08.26 15:44MTIA demonstrálók, mintegy 120-130-an, három megyéből - Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok - érkeztek.
A tüntetés szervezője, Tóthné Gábor Ildikó azt mondta, hogy a türelmük elfogyott, most már hallatják hangjukat, ha kell, Brüsszelig is elmennek, hiszen megélhetésük került veszélybe: sem munkát, sem jövedelmet nem kapnak harmadik hónapja.
A tüntetésen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnökhöz írt nyílt levelüket, melyben azonnali segítséget kérnek, hogy "az ESZOSZ-károsult munkavállalók a lehető legrövidebb időn belül, még az iskolakezdés előtt hozzájuthassanak az elmaradt bérükhöz, az ígért juttatásokhoz."
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára augusztus 15-én közölte, hogy vizsgálják az ESZOSZ tevékenységét. A szövetkezet arra kapott támogatást, hogy 2800 munkanélküli ember munkához juthasson. Több hónapon keresztül ki is fizették az alkalmazottakat. Hozzátette: az első híreket követően, amelyek arról szóltak, hogy gond van 900 ember foglalkoztatásával és kifizetésével, az irányító hatóság vizsgálatot rendelt el.
Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő aznap sajtótájékoztatóján az ESZOSZ-ra utalva arról beszélt: a szövetkezet egy uniós programban hátrányos helyzetű, alulképzett munkavállalók foglalkoztatását vállalta öt évre az Észak-alföldi régióban. Az ESZOSZ 1,3 milliárd forintot kapott öt hónap alatt, de nem fizet az embereknek, még irodái sincsenek. A szövetkezet becsapott 2800 munkavállalót, és lehetetlen helyzetbe hozta a családjukat is - fűzte hozzá a szocialista képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


