Ünnep
Átadták az augusztus 20-i állami kitüntetéseket
A szerdai ünnepségen Balog Zoltán átadta a Magyar Érdemrendeket, a Magyar Érdemkereszteket és Hoppál Péter kulturális államtitkárral együtt a miniszteri szakmai díjakat.
2015.08.19 12:43MTI
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Ott vannak, ahol tenni kell valamit, jelenlétükkel változik, jobbra fordul a világ - méltatta az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kitüntetetteket az emberi erőforrások minisztere a díjak szerdai átadásán, ahol arról is beszélt, hogy a határokat, a magyar közösséget ma is meg kell védeni, amelynek ereje a befogadásban rejlik.
Balog Zoltán kiemelte: az ország Szent István ünnepére készül, amikor a keresztény magyar állam megalakulására emlékezik. Az ő életművéhez mérni magunkat dőreség, de tanulni belőle kötelező - hívta fel a figyelmet az első magyar király példájára.
A miniszter utalt Szent Istvánnak az egynyelvű és egyszokású országról írt intelmére is, hangsúlyozva: a határokat, a magyar közösséget meg kell védeni, hogy ereje megmaradjon a befogadásra, az integrálásra. Minden segítséget meg kell adni annak, aki befogadást nyer hazánkba és a minisztérium azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy különös figyelmet fordítson a hazánkba érkező menekült gyermekekre - tette hozzá.
A szerdai ünnepségen Balog Zoltán átadta a Magyar Érdemrendeket, a Magyar Érdemkereszteket és Hoppál Péter kulturális államtitkárral együtt a miniszteri szakmai díjakat.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Palkovics László felsőoktatásért felelős, Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár (b-j) az Emberi Erőforrások Minisztériuma az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségén a Pesti Vigadó dísztermében 2015. augusztus 19-én.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


