Vádemelés
Idős asszonyok fülbevalóit tépte le - 15 évet is kaphat
Vádat emelt az ügyészség azzal a fiatal férfival szemben, aki tavaly ősszel hét nőt támadott meg Győr utcáin, letépte róluk az általuk viselt fülbevalót vagy nyakláncot, majd elmenekült a zsákmánnyal.
2015.08.03 09:43HavariapressA vádirat szerint a 19 éves férfi rendszerint olyan, idősebb asszonyokat szemelt ki magának, akik értékesnek tűnő ékszert viseltek: áldozatait követte, majd egy alkalmas helyen kitépte fülükből a fülbevalót, az elrabolt ékszereket pedig később zálogházakban értékesítette.
Egy olyan eset is előfordult, amikor egy fiatalabb sértettet támadott meg a nyakláncáért, ez utóbbi nőt bántalmazta is. Az ily módon megszerzett ékszerek összértéke a negyedmillió forintot sem éri el, a támadó azonban már volt büntetve, így az esetében az irányadó büntetési tétel a halmazati szabályok szerint nem kevesebb mint 15 év.
A vádlott egy korábbi bűncselekménye miatt jelenleg is börtönben ülve várja ügyének bírósági tárgyalását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06