Számonkérés
MSZP: menesszék a Klik botrányaiért felelősöket!
Az MSZP azt követeli, hogy a kormány nevezze meg és menessze azokat, akik felelősek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) botrányaiért.
2015.08.02 11:54MTIBangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján a Klik létrehozásának legnagyobb veszteseiként hivatkozott a gyerekekre. Szavai szerint folyamatosak a botrányok az iskolaigazgatók, a tankönyvellátás és a gyermekétkeztetés körül.
A politikus az "ész nélküli átalakítások" mintapéldájának nevezte az évi 500 milliárd forintból működő szervezetet és szóvá tette az intézmények eladósodását. Kifejtette, hogy tavaly 20 milliárd forintot csoportosítottak át a gyermekétkeztetés előirányzatából a Klik adósságállományára, s idén is 12 milliárdos hiány van a szervezetnél.
Bangóné Borbély Ildikó szerint a szervezet nem rendezte 1,5 milliárd forintos Somogy megyei tartozását az E.Onnál és a keleti országrészben is egyre több intézményben kapcsolják ki a szolgáltatók az áramot, az internetet vagy a gázt. Példaként említette, hogy Szabolcs megye 27 településének 34 iskolájában történt ilyen eset, s miközben a kisvárdai körzet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter egyéni országgyűlési körzete, a tárcavezető szerinte nem tesz semmit ezek ellen.
A szocialista képviselő felvetette, hogy ki a felelős ezen esetekét, s meddig "falaz" a kormány a területért felelős államtitkárnak és a Klik vezetőinek. Kijelentette: az MSZP nem mond le a gyermekéhezés problémájának rendezéséről és a továbbiakban is módosító indítványokat nyújt be a parlamentnek ennek érdekében.
Jelezte azt is, hogy támogatják civilek népszavazási kezdeményezését annak érdekében, hogy az óvodások és iskolások az év 365 napján ingyenes étkezést kaphassanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


