Klik
Nagyobb önállóságot kapnak az iskolák
Bankkártyaként működő kincstári kártyával fizethetnek majd az iskolák bizonyos termékekért, szolgáltatásokért. Az oktatási intézményeknek és a megyeközponti tankerületeknek is nagyobb önállóságuk lesz a jövőben.
2015.05.28 07:37MTIVáltozások jönnek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) életében; elkészült az új alapító okirat, és nemsokára az új szervezeti és működési szabályzat is hatályos lesz – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a Klik elnöke.
Hanesz József a lap csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, nagyobb önállóságuk lesz a megyeközponti tankerületeknek, és gazdasági szempontból az iskoláknak is.
Az intézmények kincstári kártyát kapnak, amely bankkártyaként működik, ezzel fizethetnek majd bizonyos termékekért, szolgáltatásokért.Mint mondta, várhatóan nyáron létrehozzák a Fővárosi Tankerületet is, ennek következtében két és fél év után a megyékhez hasonlóan a fővárosban is lesz a tankerületek fölött egy koordináló szervezeti egység.
Ezzel kapcsolatban elmondta, a Fővárosi Tankerületnek csak a gyógypedagógiai intézmények felett lesz közvetlen irányítási jogköre, de elképzelhető, hogy a kollégiumok is átkerülnek hozzá.
A tankerület elsősorban gazdálkodási, valamint munkaügyi feladatokat vesz át, koordinálja a kerületek munkáját és segíti az adatszolgáltatásokat, ugyanakkor a pedagógusokat továbbra is kerületi tankerületi vezető nevezi ki – tette hozzá Hanesz József.
A kincstári kártyáról elmondta, a kártyán lévő pénzből elsősorban az azonnal szükséges, kisebb, de váratlan kiadásokat fedezhetik az iskolák. Szabályzatban fogják meghatározni azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a körét, amelyekre fel lehet használni a kártyát – ismertette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


