Ne legyen további költekezés!
Az MDF hatályon kívül helyezné a kormányzati negyed építésről szóló határozatot
Hatályon kívül helyezné az MDF a kormányzati negyed megépítéséről szóló országgyűlési határozatot. Egyértelmű, hogy a projekt megbukott, ezért le kell állítani - mondta Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke a testület szombati budapesti ülése után.
2008.01.12 18:00MTI"Nagyon fontos, hogy további költekezés ne történjen. 630 millió forint, amit eddig kidobtunk az ablakon. A hírek szerint tovább tervezik az épületet, feleslegesen. (...) Nem lehet úgy, hogy az íróasztalnak megtervezek valamit, aztán majd odébb rakom egy másik helyszínre. Ezt le kell állítani" - mondta Katona Kálmán.
Az MDF országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a korábbi döntés hatályon kívül helyezéséért. Katona Kálmán bízik abban, hogy a parlament már februárban napirendre tűzi a kérdést. Az MTI azon kérdésére, hogy meghiúsulhatnak-e az adott területre tervezett városfejlesztési elképzelések, ha a kormányzati negyedről szóló határozatot hatályon kívül helyezik, Katona Kálmán azt mondta: a két kérdés nem függ össze.
A kormányszóvivő kedden jelentette be, hogy a kabinet megállítja a kormányzati negyed beruházását, de az új városközpont tervezése nem áll le. A döntést azzal indokolták, hogy a beruházás megtervezése óta felvetődött városrendezési tervek nagyban megdrágítják a kivitelezést, a közbeszerzési eljárás jelen állása szerint nem garantált a többszereplős, árcsökkentő verseny, valamint kétséges az eredetileg kitűzött határidők teljesülése.
A MDF országos választmányának szombati ülésén szó volt a villamos energiai piacnyitásról is. Az MDF szerint rossz időben, előkészületlenül történt a nyitás - mondta Katona Kálmán. A politikus hangsúlyozta: nem akkor kell piacot nyitni, amikor az ország környezetében mindenhol energiahiány van. Ráadásul a nyitásról szóló kormányrendelet tizenöt hónapnyi bizonytalanságot teremt. A főként a kis- és középvállalkozókat érintő döntés ugyanis azt mondja ki, hogy a szolgáltatóknak 2009. május 31-ig kell szerződést kötniük, addig tehát a felhasználók nem tudják, hogy milyen feltételekkel, milyen áron kapják az áramot - mondta Katona Kálmán.
Katona Kálmán a MÁV helyzetéről szólva a sajtótájékoztatón elmondta: a vasúttal kapcsolatos problémák miatt felszólítják a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy haladéktalanul vizsgálja meg a MÁV Start Zrt. működési engedélyét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


