Nem figyeltek oda az intő jelekre
Kiüríthetik a metróépítés miatt süllyedő Műegyetemet
Lehet, hogy ki kell üríteni a Műegyetemet, mert a 4-es metró építése miatt lassan süllyed az épület - értesült a Népszabadság.
2008.10.10 07:52NépszabadságA lap úgy tudja, kritikus határra ért a Műegyetem vegyészmérnöki és biomérnöki kara CH épületének süllyedése, amelyet a metróalagút és az épület alatti peron építése okoz. Az egyetem műszaki főigazgatója és a karbantartási osztály vezetője szerint az épület ugyan statikailag valószínűleg stabil, de a repedések és a süllyedések miatt bármikor balesetveszélyhez vezethet az álmennyezet beszakadása, egy erkély vagy közbülső falak leomlása, esetleg egy közművezeték eltörése.
A DBR Metró Projekt Igazgatóság is elismerte, hogy a beruházás kihatással van az egyetem épületére, de egy közelmúltban a műegyetemi szakértőkkel tartott helyszíni szemlére hivatkozva azt állították: nincs veszély. A Műegyetem vezetőit azonban nem tájékoztatták a szemléről, ezért panaszt tettek. A metróépítést megelőző vizsgálatok szerint egymilliárd forintért kellett volna megerősíteni az épületet, de ez költségtakarékosságból elmaradt, sőt még a szükséges statikai és szerkezeti vizsgálatokat sem végezték el.
A CH épület eddig 4-6 centimétert süllyedt. A Műegyetem információi szerint 6,5 centiméteres süllyedésnél kell haváriatervet készíteni, amely akár az épület átmeneti lezárását is tartalmazhatja. Az egyetem hetente küld listát a bekövetkezett károsodásokról a beruházónak, de eddig még választ sem kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


