Fejléc
Magyar Idők lesz a Napi Gazdaság új neve
Szeptember elején nevet vált a Napi Gazdaság, onnantól Magyar Idők néven jelenik meg - erősítette meg a napilap főszerkesztője.
2015.07.29 17:49MTICsermely Péter elmondta: az elmúlt hónapokban teljes profilváltáson ment keresztül, gazdaságiból közéleti napilappá alakult az újság, ezért döntöttek a Magyar Idők név felvétele mellett. A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg, és sem az egyes tematikák közötti arány, sem a szerkesztőség létszáma nem változik már - tette hozzá.
Csermely Péter szólt arról is, hogy a jelenlegi lazacszínű helyett ősztől fehér papíron jelenik meg az újság, és hétvégi melléklettel egészül majd ki.
A Napi Gazdaság Kiadó Kft. április 20-án közölte az MTI-vel, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaságot kiadó kft.-t. A közleményben azt írták: az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz.
Csermely Péter május elején, az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a lap megújítása várhatóan a nyár végéig tart, és akkor új nevet is kap az újság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06