Gyász
Elhunyt Ferenczi Krisztina újságíró
Méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után életének 65. évében csütörtökön elhunyt Ferenczi Krisztina színésznő, író, újságíró; temetéséről később intézkednek.
2015.07.16 19:34MTI
Facebook
Nekrológjában felidézték: Ferenczi Krisztina a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színházban kezdett dolgozni, szerepelt a Radnóti Miklós Színpadon és a József Attila Színház társulatában, Pécsen, Békéscsabán, illetve Szegeden, miközben elvégezte az ELTE magyar szakát.
Miután 1990-ben távozott a szegedi színháztól, elvégezte a Magyar Hírlap újságíró-iskoláját, Soros-ösztöndíjjal megírta az 1994-ben megjelent Előjáték a sajtószabadsághoz című kötetét. Oknyomozó újságíróként dolgozott, publicisztikái, tényfeltáró riportjai, könyvei jelentek meg.
Az Orbán-bányákról írt sorozatáért az egykori Magyar Hírlap munkatársai 2001-ben az Év újságírójává választották. Dolgozott a Népszavának, állandó szerzője volt a Népszabadságnak. 2006-ban jelent meg Szüret - Az Orbán-vagyonok nyomában című könyve, majd 2014-ben A Narancsbőr című kötete. Idén a Szüretet újra kiadták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


