Gyász
Elhunyt Doór Ferenc festőművész
A család közlése szerint péntek hajnalban 97 éves korában elhunyt Doór Ferenc festőművész.
2015.07.10 22:30MTIDoór Ferenc 1918. június 14-én született Erdélyben, a Hunyad megyei Petrillán. 1938-1941 között a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István tanítványa, később tanársegédje volt. A háborút követően három év szibériai hadifogság következett, majd szabadulása után bekapcsolódott a művészeti élet vérkeringésébe, 1957-ben a Művészeti Alap és a Képzőművészeti Szövetség tagja lett.
Számos kiállítása volt Magyarországon és külföldön, évtizedeken keresztül az alkotóházak alkotói közösségében dolgozott Szigligeten, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen és Mártélyon. A nagybányai festészet hagyományait folytató festészetében a természeti témák és emberalakok gazdag színvilággal jelennek meg.
Munkásságáról maga így írt: "munkámmal igyekeztem hűen követni művészeti elképzeléseimet - megörökíteni a mindennapok életképiben rejlő szépséget -, emberi sorsok apró örömét és bánatát, korunkat s a változást, egy-egy táj jellegzetes időtlen hangulatát".
Doór Ferenc 2011-ben a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
A Magyar Művészeti Akadémia osztozik a család gyászában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


