Több mint ötszáz gyerek lett beteg a fővárosban
A megbetegedéseket egyaránt okozhatja az influenza vagy az étel
Több mint ötszázra emelkedett a főváros VI., VII. és XV. kerületében megbetegedett gyermekek száma - az MTI-nek szombaton nyilatkozó szakemberek szerint az étel okozta fertőzés mellett sokan infuenzásak is lehetnek.
2008.01.12 18:46MTIA Fővárosi, Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal igazgatóhelyettese az MTI-vel azt közölte: egyelőre nem tudják, hogy a megbetegedések mekkora hányadát okozza a közös konyháról kapott étel, illetve a terjedő influenza. Utalt arra, hogy azokban az iskolákban is emelkedett a hiányzók száma, ahol eddig is sokan hiányoztak influenza miatt.
Szabó Enikő, az élelmiszerlánc-biztonsági igazgatóság főorvosa azt is elmondta, hogy az étel okozta megbetegedés enyhe lefolyású, hasmenéssel és hányással jár. Megjegyezte ugyanakkor, hogy "keveredésről is lehet szó", így a megbetegedéseket egyaránt okozhatja az influenza vagy étel. Vannak olyan iskolák, ahol egyik napról a másikra száznál többen betegedtek meg. Ez az ugrásszerű emelkedés mindenképpen az ételeredetű megbetegedésekre utal - tette hozzá.
A főorvos közölte, a "közös pont" a megbetegedésekben az, hogy a gyerekek közös főzőkonyháról kapták az ételt. Az MTI úgy tudja, hogy az érintett iskolák egy Damjanich utcai konyháról kapták az ételt. Szabó Enikő tudatta azt is, hogy a minták alapján a laboreredmények hétfőre, illetve keddre készülhetnek el, ebből derülhet ki a megbetegedések eredete. Egyikük sincs súlyos állapotban, nem kellett őket kórházba vinni, a megbetegedés enyhe lefolyású - mondta el az élelmiszerlánc-biztonsági igazgatóság főorvosa.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) tájékoztatása szerint a XV. kerületben az egyik iskolából 130, két óvodában pedig összesen 140 gyereknél lépett fel hányás, illetve vizes hasmenés. Luif Ibolya, az OTH kommunikációs főosztályvezetője az MTI-vel azt közölte, hogy a főző- és a tálalókonyhában a higiénés vizsgálatot már elvégezték, elrendelték a fertőtlenítést, és a járványügyi elemzés megkezdődött.
Pénteken egyébként más, halmozott megbetegedésekről is kapott jelzést a hivatal; eszerint a VI. kerület két iskolájából több felnőtt, és sok gyermek hiányzik. Az itteni tünetek azonban annyiban eltérnek a XV. kerületben tapasztaltaktól, hogy itt már a magas láz is megjelent, így nagy valószínűséggel influenzával kell számolni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


