Családsegítés
NOE: jelentős segítség az új otthonteremtési program
Az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyik legnagyobb előnye, hogy már használt lakás vásárlására és bővítésére is igénybe vehető.
2015.06.30 08:34MTIKiss Márta, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöki referense kedden az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: elsősorban a lakáscseréknél és az ingatlanbővítéseknél számítanak nagyobb érdeklődésre. Hangsúlyozta: jelentős segítség a nagycsaládosoknak, hogy amikor a családok "kinövik az lakásukat", bővítésre és cserére is kaphatnak támogatást. Ráadásul - tette hozzá - ugyanolyan összegben, mintha új lakást vennének vagy építenének.
Július 1-jével indul az új otthonteremtési program; a korábbi "szocpolt" felváltó állami támogatást már az egygyermekes családok is kérhetik, továbbá azok is, akik gyerekeket vállalnak, akár örökbefogadással.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn a Fejér megyei Nagykarácsonyon tartott sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, a csokra az idei költségvetésben 4 milliárd, míg a jövő éviben 9,5 milliárd forintot különítettek el.
Az állami támogatás összege 500 ezer forinttól 3,25 millió forintig terjed, függ a gyermekek számától, a lakás nagyságától és az ingatlan energiahatékonyságától. A gyerekek számától függően 40 és 160 négyzetméter közötti lakásokra lehet támogatást kérni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


