CSOK
Már igényelhető a családi otthonteremtési kedvezmény
Július 1-jén lép életbe a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amely azonban már most igényelhető a bankfiókokban.
2015.06.22 08:17MTIErről az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán beszélt.
A kormány úgy látja, hogy a lakáshelyzet komoly akadálya lehet a gyermekvállalásnak, ezért döntött úgy, hogy kibővíti a korábbi "szocpol" rendszert - hangsúlyozta Novák Katalin.
Korábban csak kettő vagy annál több gyereket nevelő családok vehették igénybe a támogatást kizárólag új ingatlan vásárlására, július 1-jétől azonban már használt ingatlant vásárlására is felhasználható az összeg, amelyet gyermektelen párok is kérhetnek, amennyiben négy éven belül egy vagy nyolc éven belül két gyermeket vállalnak - emelte ki a változások közül az államtitkár.
Hozzátette: az igénybe vehető összeg 500 ezertől 3 millió 250 ezer forintig terjed. Ez vissza nem térítendő támogatás, de vannak határok, hiszen nem luxuslakások vásárlására adják ezt az összeget - mondta.
Az államtitkár beszélt az Erzsébet-táborokról is, amelyeknek vasárnap volt a megnyitója. Kiemelte: eddig több mint 500 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez az Erzsébet-programnak köszönhetően, idén a nyári táborokban 35 ezer gyermek vesz részt.
Novák Katalin kijelentette: nagyon fontos, hogy az Erzsébet-tábor Kárpát-medencei program, amelyben anyaországi és határon túli gyermekek nyaralhatnak együtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


