NMHH
14 milliós bírság a TV2-nek az Éden Hotel miatt
Tizennégymillió forintos bírsággal sújtotta a TV2 médiaszolgáltatóját az Éden Hotel egyik adásának erőszakos szexuális közeledést bemutató képsorai miatt a médiatanács.
2015.06.24 15:12MTIA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében azt írták, az április 24-i adás az emberi méltósághoz való jogot megsértve, öncélúan és sérelmesen mutatta be a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket. A médiatanács egyben a jogsértésekről szóló közlemény három napon belüli közzétételére is kötelezte a televíziót.
Utóbbi szankciót az Éden Hotel egykori időpontjában sugárzott műsorszámban legalább két alkalommal, a TV2 honlapjának nyitóoldalán pedig egy héten át folyamatosan kell megjeleníteni.
A grémium keddi határozatában kimondta: a kiskorúak védelmére vonatkozó előírások teljesülését a hatóság nem vizsgálhatta, mert azt a jogalkalmazási ellentmondások elkerülése érdekében kizárólag olyan műsortartalmaknál lehet megtenni, amelyeket a megfelelő szabályok betartásával jogszerűen közzé lehet tenni, a szóban forgó Éden Hotel műsorszám tartalmát viszont eleve tilos lett volna vetíteni.
Az NMHH május 6-án jelentette be, hogy a médiatanács vizsgálatot indított az ügyben. A TV2 egy héttel korábbi közleményében elismerte hibáját és elnézést kért a valóságshow egyik adásában képernyőre kerültek miatt. Kijelentette, hogy kész műsorpolitikájának felülbírálására, és mérlegeli, hogy a jövőben indít-e hasonló jellegű valóságshow-t.
A korábban több civil szervezet, illetve párt által is kifogásolt, szexuális bántalmazásnak minősített jelenettel kapcsolatban azt írták, sem a sorozatot gyártó cég, sem a TV2 kollégái nem jártak el kellő érzékenységgel, amikor a kérdéses helyzetet látták és értékelték. Ezért a képernyőre kerülő adások technikai és tartalmi ellenőrzéséért felelős kreatív osztály vezetője és a tartalom átvételéért felelős szerkesztője írásbeli figyelmeztetést kapott.
Az NMHH szerdai közleményében emlékeztetett arra: a médiatanács az emberi méltóság megsértését a legutóbb a Class FM tavaly szeptemberi Morning Show műsorában elhangzottak kapcsán állapította meg, abban a műsorvezetők az ELTE egyetemi gólyatáborában történt nemi erőszakról bagatellizálva beszélgettek.
Közölték azt is: a testület e heti ülésén a túl hangos reklámok miatt 240 ezer forint bírságot szabott ki az ATV médiaszolgáltatójára, amely az idén január és március között a hirdetések vetítésekor hat alkalommal, több mint három decibellel túllépte a környező műsorszámok hangerőszintjét. A médiatörvény ugyanis a nézők védelme érdekében előírja, hogy a reklámok, a reklámokat jelző figyelemfelhívás, a televíziós vásárlás vagy a műsorelőzetes hangereje nem lehet nagyobb, mint az előttük és utánuk sugárzott műsoroké. A grémium múlt heti ülésén a Sport1 és Sport2 csatornák hangos reklámjai miatt állapított meg törvénysértést, és szabott ki bírságot az AMC Networks Central Europe Kft.-re.
A médiatanácsnak a szankciók kiszabásával az a célja, hogy a nézői igényeknek és a törvényi szabályozásnak megfelelően tartósan ösztönözze nemcsak a megbírságolt televíziókat, hanem az összes médiaszolgáltatót a jogkövető magatartásra, a médiatörvény előírásainak betartására. Az érintettek számára - más médiatanács-döntésekhez hasonlóan - biztosított a bírósági felülvizsgálati kérelem lehetősége - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06