Gondatlan közveszélyokozás volt a vád
Felmentették a volt felsőzsolcai polgármestert a 2010-es árvíz ügyében indult perben
Felmentette a volt felsőzsolcai polgármestert a gondatlan közveszélyokozás vádja alól a 2010. júniusi árvíz ügyében a Miskolci Járásbíróság pénteki, elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
2015.06.19 20:05MTISisák Péter, a Miskolci Törvényszék elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vád szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata mulasztást követett el, ugyanis nem készített vízkár-elhárítási tervet, amellyel valószínűleg csökkenteni lehetett volna a várost az árvíz idején érő károkat.
Közölte: azért emeltek vádat a volt polgármesterrel szemben, mert nem gondoskodott a jogszabályokban előírt vízkár-elhárítási terv elkészítéséről.
Az árvíz idején Fehér Attila (független) volt a település polgármestere.
Sisák Péter részletezte: a bizonyítási eljárásban megállapították, hogy Felsőzsolcának valóban nem volt vízkár-elhárítási terve, azonban annak elkészítése nem volt közvetlen és egyértelmű jogi előírás, nem volt törvényi szintű önkormányzati feladat. Ugyanakkor - írta - a városnak voltak olyan veszélyelhárítási tervei, amelyeket a katasztrófavédelem ellenőrzött, ezek között árvízvédelmi terve is.
Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a jogszabályokból nem vonható le az a következtetés, hogy a terv elkészítése, illetve az erre irányuló intézkedési kötelezettség a polgármester feladata lett volna - fűzte hozzá.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett.
A 2010-es árvíz idején Felsőzsolca nagy részét elöntötte a Kis-Sajó. Több mint 160 ház összedőlt, a 2200 lakóingatlanból 1800 megsérült, az áradás több mint 5000 embernek okozott kárt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


