A város mintegy nyolcvan százaléka került víz alá
Vádemelés Felsőzsolca volt polgármestere ellen
Felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását kéri az ügyészség Felsőzsolca volt polgármesterére gondatlan közveszélyokozás miatt a 2010-ben a borsodi városban pusztító árvízi védekezés hiányosságai miatt.
2013.05.15 10:04MTIA megyei főügyészség szóvivője, Martossy György emlékeztetett arra, hogy a 2010 júniusi árvízkor a Miskolchoz közeli Felsőzsolca mintegy nyolcvan százaléka került víz alá, 26 ház összedőlt, 175-öt el kellett bontani, mintegy 1800 rongálódott meg valamilyen szinten, a becsült kár összege pedig meghaladta a kétmilliárd forintot. Hozzátette: a nyomozás befejeződött, az ügyészség vádiratot nyújtott a Miskolci Járásbíróságnak.
Az ügyész a nevet nem közölte, de a település polgármestere akkor a független Fehér Attila volt.
Az ügyészségi szóvivő elmondta, a jelentős árhullám kialakulásán túlmenőleg Felsőzsolca "elöntése" két alapvető okra vezethető vissza, az árvízvédelmi töltés és az árvízvédelmi terv hiányára, az előbbi állami, míg az utóbbi önkormányzati feladat lett volna. Megjegyezte: megfelelő vízkárelhárítási terv megléte és az annak alapján történt védekezés esetén a település egy része mindenképpen megvédhető lett volna.
Martossy György arról is tájékoztatott, hogy az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője 2009 novemberében megküldte Felsőzsolca polgármesteri hivatalának a védekezési terv elkészítéséhez szükséges vízügyi szakvéleményt, de a város polgármestere ennek ellenére nem gondoskodott a védekezési terv elkészítéséről.
A vád szerint a védekezésre kötelezett önkormányzat - melynek feladat- és hatáskörét a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján a képviselő-testület gyakorolja, a képviselőtestületet pedig a polgármester képviseli - nem tett eleget az árvízvédelemmel kapcsolatos jogi szabályozásnak, amely akadályozta az árvíz megelőzését, elhárítását, vagy következményeinek enyhítését. Ugyancsak megállapítható, hogy a városvezető nem tett eleget a katasztrófavédelemről szóló törvényben foglaltaknak, mely szerint a polgármester az illetékességi területén irányítja és szervezi a felkészülés, a védekezés feladatait.
Az ügyészség a vádat az eljárás során kihallgatott közel 40 tanú vallomására, az Észak-magyarországi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség tájékoztatására és az általuk adott vízügyi szakvéleményre, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszéke által készített tanulmányra, a mentésben részt vevő hatóságok jelentéseire, a beszerzett egyéb okiratokra alapítja - tette hozzá Martossy György.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06