Nem a szándék hiányzik
PSZ: az önkormányzatok adnak béren kívüli juttatást, ha tudnak
Nem a szándék, hanem a pénz hiányzik az önkormányzatoknál arra, hogy adjanak béren kívüli juttatást a fenntartásuk alá tartozó óvodák oktató-nevelő munkát segítő dolgozóinak.
2015.06.16 10:17MTIGalló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden elmondta: hétfőn írt alá megállapodást a pedagógusok sztrájkbizottsága - amelynek a PSZ is tagja - a szaktárcával és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) arról, hogy az utóbbi fenntartása alá tartozó iskolák oktató-nevelő munkát segítő dolgozói idén egyszeri, 50 ezer forintos béren kívüli juttatást kapnak. "Ez tűzoltás" - jegyezte meg a PSZ elnöke.
Kiemelte: a megállapodás arra is kiterjed, hogy az 50 ezer forintot a szakképző iskolákban dolgozók is - akik jelenleg a Klik állományában vannak, de július elsejétől az Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartoznak - megkapják. Azok az óvodatitkárok és dajkák azonban, akik önkormányzati fenntartású óvodákban dolgoznak, kimaradnak ebből a juttatásból.
Galló Istvánné felidézte: emiatt nyílt levélben fordultak a települési önkormányzatokhoz, a helyi képviselőkhöz és a polgármesterekhez, arra kérve őket, biztosítsák az egyszeri juttatást a pedagógusok munkáját közvetlenül segítő közalkalmazottaknak. Az önkormányzatok reakcióját úgy foglalta össze: nem a szándék hiányzik, hanem a pénz. Azok az önkormányzatok, amelyeknek bővebbek az anyagi forrásaik, most is adnak béren felüli juttatást, ám vannak olyanok is, amelyeknek nincs erre lehetőségük - tette hozzá.
Mielőtt az önkormányzatokhoz fordultak volna, megkeresték a Belügyminisztériumot a többletforrás biztosításáért, a tárca azonban visszautasította a kérést - mondta Galló Istvánné. Megjegyezte: nem tud elképzelni olyan költségvetést, ahol ne lehetne átcsoportosítani "egy kis pénzt" erre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06