"Nem adjuk a jövőt"
Pedagógusok tüntettek Budapesten
A felsőoktatási törvény visszavonását, a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését és egy önálló oktatási minisztérium létrehozását követelték többek között annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szervezésében tartottak csütörtökön a fővárosban.
2015.05.21 21:34MTI
Mendrey László, a PDSZ elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete előtt, 150-200 tüntető részvételével megtartott demonstráción úgy vélekedett, hogy az elmúlt években a kormányzat a szociális ágazat és az egészségügy mellett kivéreztette az oktatást is.
Kényük-kedvük szerint szüntetnek meg, szerveznek át iskolákat, egyetemeket, miközben egyre inkább szembeállítják egymással a társadalmi csoportokat. Ebben a helyzetben cselekedni kell, vissza kell foglalni az iskolákat és vissza kell adni azokat az oktatóknak, szülőknek és gyerekeknek - mondta az érdekképviseleti vezető.

Vajda Zoltán, a "rendszerbontó népszavazás" társkezdeményezője azt hangsúlyozta, hogy az iskola élet-halál kérdése, mert ezen múlik a jövőnk, gyermekeink jövője. Hozzátette: éppen azért kezdeményezték a népszavazást, mert Orbán Viktor "féktelen rombolása" az oktatást sem kíméli.
A nemzeti együttműködés rendszere se nem nemzeti, se nem együttműködés, csupán rendszer, a lenyúlás rendszere - mondta Vajda Zoltán.
Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere szerint a kormányzat olyan diákokat szeretne látni, akik keveset kérdeznek, és nem fertőzik magukat társadalomtudományokkal.
"Kiskorú, sunyi, gyáva alattvalókká akar változtatni mindenkit ez a rendszer" - mondta a városvezető.

A tiltakozók a Blaha Lujza téren gyülekeztek, majd a demonstrálók, a "Nem adjuk a jövőt" feliratú transzparens mögött, a Rákóczi úton és a Károly korúton keresztül vonultak a Szalay utcába. A résztvevők a többi között a "demokráciát", "Fidesz-maffia" jelszavakat skandálták.
A PDSZ vezetése a követeléseiket tartalmazó, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett petíciót már szerdán átadta a miniszterelnökségen. Ebben követelik még, hogy legyen érdemi és nyílt párbeszéd az oktatás résztvevőivel, ne bocsássanak el dolgozókat, hogy azután közmunkásként lényegesen kevesebb bérért foglalkoztassák vissza őket. Elvárják továbbá, hogy legyen lehetőség a sokszor bizonyított, népszerű tankönyvek ismételt rendelésére, és senki ne hagyhassa el az iskolapadot hasznosítható végzettség nélkül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06