Calici?
Seregélyesi megbetegedés - Minden gyereket hazaengedtek a kórházból
Múlt kedden érkezett a huszonhét tagú osztály az erdei iskolába, közülük tizennyolcan lettek rosszul csütörtökről péntekre virradóra.
2015.06.15 11:19MTIHazaengedték a kórházból azokat a gyerekeket, akik ételmérgezés tüneteivel múlt pénteken betegedtek meg egy seregélyesi erdei iskolában - mondta a Fejér megyei tiszti főorvos hétfőn az MTI-nek.
Müller Cecília korábban elmondta, hogy szombat délelőttig tizennégy gyerek volt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban, közülük hármat aznap hazaengedtek. Közölte még, hogy a megbetegedés hányással járt, csak egy gyereknek volt láza.
Jelezte azt is, hogy az általuk megvizsgált négy mintából sem adenovírust, sem rotavírust nem mutattak ki. Hozzátette, hogy a calicivírus, illetve a bakteriális fertőzések kimutatása több napot vesz igénybe.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal múlt pénteken arról adott tájékoztatást, hogy tizennyolc ötödikes diák betegedett meg a seregélyesi táborban "élelmiszer eredetű megbetegedés" tüneteivel.
Múlt kedden érkezett a huszonhét tagú osztály az erdei iskolába, közülük tizennyolcan lettek rosszul csütörtökről péntekre virradóra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


