Seregélyesi megbetegedés
Tizenegy gyerek van még kórházban ételmérgezés tüneteivel
A megbetegedett gyerekeket a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban ápolják, egyiküknek sincs már láza, infúziót kapnak.
2015.06.13 14:29MTITizenegy gyerek van még kórházban ételmérgezés tüneteivel azok közül, akik pénteken betegedtek meg egy seregélyesi erdei iskolában - hangzott el az M1 aktuális csatorna hírműsorában szombaton. A Fejér megyei tisztifőorvos megerősítette az értesülést az MTI-nek.
A helyszíni tudósítás szerint a megbetegedett gyerekeket a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban ápolják, egyiküknek sincs már láza, infúziót kapnak.
Müller Cecília Fejér megyei tisztifőorvos az MTI érdeklődésére elmondta: szombat délelőttig tizennégy gyerek volt kórházban, közülük hármat már hazaengedtek. Közölte, hogy a megbetegedés hányással járt, mindössze egy gyereknek volt láza.
Jelezte azt is, hogy az általuk megvizsgált négy mintából sem adenovírust, sem rotavírust nem mutattak ki. Hozzátette, hogy a calicivírus, illetve a bakteriális fertőzések kimutatása több napot vesz igénybe.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal pénteken arról adott tájékoztatást, hogy tizennyolc ötödikes diák betegedett meg a seregélyesi táborban "élelmiszer eredetű megbetegedés" tüneteivel.
Kedden érkezett a huszonhét tagú osztály az erdei iskolába, közülük tizennyolcan lettek rosszul csütörtökről péntekre.
Az M1 aktuális csatorna információi szerint fertőtlenítik a seregélyesi erdei iskolát, két hétig nem fogadnak vendégeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


