Túl nagy teher a költségvetésnek
Salgótarján önkormányzata nem vállalja az államosított iskolák működtetését
Salgótarján önkormányzata szeptembertől nem vállalja az államosított, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásában lévő iskolák működtetését, mert a kiadás túl nagy terhet jelent a város költségvetésének.
2015.06.11 12:00MTIA nógrádi megyeszékhely közgyűlése erről rendkívüli ülésen döntött csütörtökön.
Dóra Ottó (MSZP) polgármester hangsúlyozta: az önkormányzatnak az a törekvése, hogy kevesebb pénzt fordítson erre a feladatra, de az elfogadott közgyűlési határozatról egy tárcaközi bizottság dönt majd.
Az önkormányzat kérelmét elutasíthatják vagy elfogadhatják, utóbbi esetben az önkormányzat hozzájárulási kötelezettségét is megállapíthatják, ami esetleg több is lehet, mint a jelenlegi kiadás - mondta, hozzátéve: a válasz után újra a közgyűlés elé kerül az ügy.
Dóra Ottó elmondta: az intézmények működtetésére tavaly 293,4 millió forintot költött a város, ebből mindössze 11,2 millió forint volt az állami hozzájárulás, és jelentős állami forrás az idén sem várható. Ugyanakkor Salgótarján idei költségvetését likviditási hitellel fogadták el úgy, hogy működésre 760 millió forinttal, 11,5 százalékkal kevesebb jut, mint tavaly.
A polgármester a rendkívüli ülésen kifejtette: az oktatás tartalmi részét és az alkalmazottakat teljes egészében "államosította" a kormány, a működést pedig vegyesen, mert a szakképő iskolákat az állam működteti, a többit az önkormányzatok.
Példaként említette, hogy ez olyan helyzeteket okoz, hogy ha egy iskolában kifogy a toner a nyomtatóból, az vetődik fel, hogy a pótlás kinek a feladata: a tartalomhoz kapcsolódik vagy az üzemeltetéshez.
Salgótarján önkormányzata 2013. március 29-én kötötte meg az ingatlanhasználatot és a működtetés részletes feltételeit tartalmazó szerződést a Klik salgótarjáni tankerületével, ez a szerződés szűnne meg szeptember elsejétől.
A működtetésről való lemondásról szóló határozati javaslatot kilenc igen szavazattal, öt tartózkodással fogadták el, a Fidesz-KDNP képviselői nem szavazták meg az előterjesztést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06