Több tízezerek az oktatási reform ellen
Összecsaptak a rendőrökkel a tüntető chilei diákok
Diákok és tanárok tízezrei vonultak utcára helyi idő szerint szerdán Chile fővárosában, hogy a kormány oktatási reformja ellen tiltakozzanak, s a demonstráción erőszakos összecsapások törtek ki szélsőséges csoportok és a rendőrök között.
2015.06.11 11:28MTIA rendfenntartók könnygázt és vízágyút vetettek be a köveket és más tárgyakat dobáló álarcos rendbontók ellen. Az összecsapásban kilencen megsebesültek, a rendőrök 44 embert őrizetbe vettek.
A dél-amerikai országban egy hónapon belül már negyedik alkalommal tiltakoztak tömegesen az oktatást érintő reformtervek ellen. A tüntetők legfőbb követelése ezúttal is az iskolákban és egyetemeken fizetendő tandíj eltörlése volt.
A szervezők szerint Santiago de Chilében 200 ezren vettek részt a demonstráción, a városi hatóságok ezzel szemben 70 ezer tüntetőről számoltak be. A diákok a demonstráción ismertettek egy petíciót, amelyben egyebek között egy felsőoktatási stratégia kidolgozását és az oktatásra szánt állami pénzek elosztásának újratervezését követelték a Michelle Bachelet vezette baloldali kormánytól.
Az állami iskolák tanárai - akik másfél héttel ezelőtt határozatlan időre szóló sztrájkba kezdtek - egy olyan reformot kifogásolnak, amely a fizetésük emelését a teljesítményüktől tenné függővé.
A tavaly óta hivatalban lévő államfő májusban bejelentette, hogy a jövő évtől a legszegényebb diákok 60 százaléka ingyen tanulhat Chilében, amit az első lépésnek nevezett afelé, hogy az oktatás fokozatosan teljesen térítésmentessé váljon az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


