Baleset
Stabil a katapultált Gripen-pilóta állapota
Stabil állapotban a kecskeméti megyei kórházban ápolják azt a Gripen-pilótát, aki szerda reggel katapultált a város katonai repülőterén.
2015.06.10 13:48MTIA honvéd vezérkar helyettes főnöke, Orosz Zoltán altábornagy elmondta: további vizsgálatok döntik el, hogy a sérült pilótát helyben ápolják vagy a fővárosi Honvédkórházba viszik.
Kádár Sándor őrnagy már sok órát repült, tapasztalt pilóta, aki megpróbálta a meghibásodott, kiképzési feladatot ellátó gépet "hasra" landolni, és akkor katapultált, amikor manőver közben a repülő balra kitört, irányíthatatlanná vált. - ismertette.
Az első helyszíni vizsgálatok azt mutatják, hogy javítható a JAS-39 C Gripen repülőgép. Kádár Sándor pár perccel kilenc óra után szállt fel, és kevéssel később már jelezte, hogy többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját.
Orosz Zoltán teljesen normális eljárásnak nevezte, hogy az eset után átvizsgálják a hazai Gripeneket, és addig a repülők földön maradnak, de a meghibásodás jellege nem olyan, hogy "a típust le kellene tiltani". Összefüggés a csehországi balesettel nincs - jegyezte meg kérdésre válaszolva, de kiemelte, "láthatóan és érzékelhetően műszaki jellegű a probléma".
A cáslavi reptéren május 19-én történt másik Gripen-balesetet továbbra is vizsgálják a cseh, a magyar és a svéd illetékesek - mondta, hozzátette: hasonló vizsgálatot folytat le a HM ebben az ügyben, mint a csehországi esettel kapcsolatban.
Egy másik kérdésre válaszolva Orosz Zoltán közölte: nem gátolja az ország légtérvédelmét és vállalt nemzetközi vállalásainak teljesítését, hozzátéve, hogy a két gép kiesése természetesen okoz nehézségeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06