Ekkor köszöntik őket
Vasárnap lesz a pedagógusnap
Hagyományosan ekkor köszöntik a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozókat.
2015.06.06 09:41MTIBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a fővárosban tartott pedagógusnapi ünnepségen kiemelte: versenyképességre, hazaszeretetre és minőségi oktatásra van szükség ahhoz, hogy az ország talpon maradjon a jólétért folytatott versenyfutásban.
A miniszter reméli, hogy egyetértés van abban: ennek eléréséhez szükség van az oktatási rendszernek és az abból kikerülő fiataloknak a versenyképességére, valamint a hazaszeretetre. A versenyképesség és a hazaszeretetre nevelés teremthet olyan környezetet Magyarországon az oktatásban is, amelyben jó dolgozni, amelyben megéri dolgozni - folytatta. Hozzátette: mindezek mellett szükség van a minőségi oktatásra is.
Szólt arról is, hogy ismét kezd presztízse lenni a pedagógushivatásnak, amiben segít a pedagógus-életpálya is. Közölte, nem titkolták, hogy több munkát kell végezniük a pedagógusoknak az új közoktatási rendszerben, de ezt a munkát több és igazságosabban elosztott pénzzel honorálják.
Emlékeztetett arra: 2013-tól 200 milliárd forintot fizetett ki pluszban az állam a pedagógusoknak az életpályán belüli béremelésre, idén pedig plusz 38,5 milliárd forintot költenek pedagógusbérre, ebből 25 milliárd forinthoz szeptembertől juthatnak hozzá az érintettek.
Magyarországon a pedagógusokat 1952 júniusa óta köszöntik, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak. Csütörtökön a miniszter Eötvös József-, Szent-Györgyi Albert-, Apáczai Csere János-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakat adott át kiemelkedő munkájukért több mint 170 pedagógusnak.
A köznevelésben mintegy 170 ezren, a felsőoktatásban csaknem 20 ezren dolgoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06