A Népszabadság és a Népszava ellen
Bizonyítással folytatódott a NAV főosztályvezetőjének személyiségi jogi pere
Bizonyítással folytatódott a NAV főosztályvezetőjének a Népszabadság és a Népszava ellen indított személyiségi jogi pere a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
2015.06.05 15:41MTIDávida Marianna, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztályának vezetője azért perelte be a két napilapot, mert tavaly novemberben az úgynevezett beutazási tilalmi ügy kapcsán azt írták róla: rajta van az Egyesült Államokból kitiltottak listáján, tehát korrupciós cselekményekben érintett, személyesen állított le adóhatósági vizsgálatokat.
Trinn Gábor ügyvéd, a felperes jogi képviselője az MTI-nek a pénteki tárgyalást követően elmondta: ügyfele állítja, hogy a fenti állítások valótlanok. Az alperesek a kitiltás ügyében kérték Vida Ildikó NAV-elnök tanúkénti meghallgatását, illetve az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének megkeresését, ám ezeket az indítványokat a bíróság elutasította, így az eddig eltelt három tárgyaláson ennek az alperesi állításnak az alátámasztására nem is tudtak érdemi bizonyítást felvenni.
A másik vitatott alperesi állítással kapcsolatban, mely szerint Dávida Marianna adóhatósági vizsgálatokat állított volna le, a felperes ügyvédje elmondta: az alperesek indítványára már több tanút is meghallgattak. Ezeknek a NAV-ból távozott dolgozóknak a tevékenysége többnyire nem állt közvetlen kapcsolatban a felperes által vezetett főosztállyal.
Az alperesi tanúk közül volt, aki egy 42 milliárdos, nemzetközi vonatkozású ügyben úgy vélte, hogy a főosztályvezető állította le a vizsgálatot, de egy másik tanú már csupán arról számolt be, hogy a főosztályvezető állásfoglalása befolyásolta az eljárást, de nem állította le - mondta el a felperes ügyvédje.
Hozzátette: indítványára a következő tárgyaláson meghallgatnak egy olyan tanút, aki közvetlenül részt vett az egyetlen olyan adóhatósági vizsgálatban, amely eddig egyáltalán felmerült ebben a perben. Az indítványozott tanúmeghallgatással a felperes azt kívánja cáfolni, hogy a főosztályvezető leállította volna a szóban forgó vizsgálatot.
A dokumentumok szerint maguk a vizsgálatot végzők jutottak szakmai érvek alapján arra a következtetésre, hogy eljárásuknak nincs kellő alapja - jegyezte meg Trinn Gábor, a felperes jogi képviselője.
A NAV korábbi tájékoztatása szerint az ügyben a nemzetközi hatóságoktól kért információkra is támaszkodó részletes ellenőrzés nem igazolta a rendeltetésellenes joggyakorlásra, színlelt ügyletekre vonatkozó feltételezéseket, illetve azt, hogy az adózó a hatóságot megtévesztette volna.
A Fővárosi Törvényszék szeptemberre napolta a személyiségi jogi pert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06