A magyar hősök emlékünnepe
Hőseinkre emlékezünk országszerte
Országszerte több helyen tartanak megemlékezést ma, a magyar hősök emlékünnepén. Budapesten délelőtt a rákoskeresztúri Új köztemetőben, a Magyar Katonahősök Emlékművénél, majd a Hősök terén, a Hősök emlékkövénél tisztelegnek a magyar hősök emléke előtt.
2015.05.31 08:48MTIA rákoskeresztúri Új köztemetőben délelőtt fél 10-kor kezdődik a megemlékezés a Nemzeti Örökség Intézetének szervezésében, ott Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora mond beszédet. A Hősök terén délelőtt 11 órától tartanak megemlékezést, amelyen Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mond ünnepi beszédet.
A fővárosi rendezvények miatt a Hősök terén és annak környékén forgalomkorlátozásokra kell számítani. Országszerte több vidéki településen is tartanak megemlékezést a hősök napján, például Pákozdon, Nagykanizsán, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Miskolcon, Egerben, Kaposváron és Szigetszentmiklóson.
A magyar hősök emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek.
A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni a nemzet hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét.
1925. május 1-jén a honvédelmi miniszter hősök emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések.
Az első és a második világháború hőseiről Magyarországon 1989. május 29-én emlékeztek meg ismét nyilvánosan, Szekszárdon. Az első állami rendezvényt 1990-ben tartották meg.
A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény pedig ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő májusának utolsó vasárnapját.
Ugyanebben az évben alakította ki a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a rákoskeresztúri Új köztemetőben a hősök temetőjének emlékparkját, ahol azóta minden évben megemlékeznek a magyar hős katonákról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


