Időjárás
Ma is hull az égi áldás - több megyében felhőszakadás
A várható heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt nyolc megyére másod-, négyre és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre a meteorológiai szolgálat.
2015.05.21 07:00MTIAz Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezekben a megyékben csütörtökön is várhatók olyan heves zivatarok, amelyeket akár 90 kilométer/órásnál erősebb szél és nagy méretű jég kísérhet. Továbbá helyenként rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső hullhat.
Baranya, Nógrád, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki csütörtökre.
A meteorológiai szolgálat azt írta: csütörtökön nyugaton már stabilizálódik a légkör, napközben a Dunántúlon már kisebb eséllyel fordulhat elő zivatar. Ugyanakkor a délután második felében és este - kiemelten az ország keleti harmadán - továbbra is számítani lehet heves zivatarokra.
Az előrejelzés szerint a legmagasabb hőmérséklet a Dunántúlon 13-18, másutt 20-29 Celsius-fok között valószínű, a legmelegebb a Tiszántúlon várható. Késő estére 13-19 fok közé hűl a levegő.
Károkat okozott a vihar több helyen
A Magyarországon átvonuló vihar szerdán éjjel több településen kárt okozott.
A vihar miatt kialakult üzemzavarok következtében szünetelt az áramszolgáltatás a Nógrád megyei Patak, Dejtár és Ipolyszög teljes területén, valamint Bánk egy részén - közölte hajnalban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A kimaradás több mint kétezer fogyasztót érintett. A hiba elhárításán már dolgoznak a szolgáltató szakemberei.
Egy csévharaszti családi házba szerdán késő este villám csapott. Ennek következtében tűz keletkezett a tetőtérben, amit a lakók eloltottak. Az időközben kiérkező monori hivatásos tűzoltók átvizsgálták a tetőtéret, de lánggal égést már nem tapasztaltak. Személyi sérülés nem történt.
Budapest XXII. kerületében, a Zentai úton parkoló autóra, valamint egy vezetékre dőlt egy fa, a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, hogy elhárítsák a veszélyt - derül ki az OKF közleményeiből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06